hozzáállást generál, mint a GTA sorozat. Már az első, usque nyolc éve megjelent rész is felborzolta a kedélyeket véres játékmenetével, amit csak fokozott a 99-es második rész. Ettől a ponttól kezdve számos aggódó szülő, önjelölt erkölcscsősz és hozzá nem értő újságíró egyik kedvenc célpontja volt a játék, mely szemükben a céltalan öldöklést és csemetéik módszeres megrontását jelképezte. Azonban mindezen állatfajták heves tiltakozása ellenére az új keletű GTA trilógia – melynek nyitó része a PC-re 2002-ben megjelent GTA3, záróakkordja pedig a most debütált San Andreas – jószerivel minden eladási rekordot megdöntött. Mindenki kedvenc vérgőzös, cinikus, hatalmas szabadságot adó „ bűnözőszimulátora” két év szünet után visszatért, hogy még több eltévelyedett, naiv gyermeki lelket kalauzoljon a Pokol irányába. A San Andreas – továbbiakban SA – a jól bevált folytatások hagyományaira építkezik: szebb, jobb és nagyobb, mint kistestvérei, és kisebb hibáitól eltekintve a sorozat eddigi legjobb darabja. Az időpont a kilencvenes évek eleje, mikor is Los Angelesben bandaháborúk dúltak, s az ember soha nem tudhatta, hogy a nyilvántartott több mint félmillió bandatag melyikébe fog belefutni a sarkon, s hogy eme randevú után nem fog-e vízszintes testhelyzetbe fordulni. A helyszín és az időpont tökéletes, az atmoszféra elhiteti velünk, hogy igaz „gettóniggerek” vagyunk, kinek barátnői számánál csak tetoválásainak és ellenségeinek száma a nagyobb.

Az alapkoncepció nem változott: kapunk egy irdatlan nagy területet, várost (ez esetben hármat is), szabad játékmenetet és különféle küldetéseket felettébb rosszarcú emberektől. A górcső alá vett terület jelen esetben San Andreas, mely erőteljesen hajaz Kalifornia államra, némi nevadai beütéssel: Los Santos (Los Angeles), San Fierro (San Francisco) és Los Venturas (Las Vegas) városokban terrorizálhatjuk a piti gengsztereket és nagymenő maffiózókat – a jobb sorra érdemes honpolgárokról nem is szólva.

Ezen adatokból a figyelmes játékos egyetlen konklúziót szűr le: valami egészen elképesztő nagyságú játéktérrel van dolgunk! A legszebb mindebben az a momentum, hogy a Renderware motor továbbfejlesztett változata ezt az egybefüggő terület mindennemű töltögetés nélkül képes megjeleníteni, töltés kizárólag az épületekbe való belépéskor van. Mindennek természetesen ára is van, amely főként a motor elavultságából és a megjelenített terület nagyságából fakad: a San Andreas nem az általa nyújtott vizualitással fog elkápráztatni bennünket, a grafika sokkal inkább mondható hangulatosnak és karakteresnek, mintsem szépnek. A karakterek és a különféle objektumok a baltával faragás jeleit mutatják, és hiába vannak olyan, most debütált különféle effektek, mint a tükröződés vagy árnyékok – már amennyiben lehet árnyéknak nevezni egy azonosítatlan eredetű fekete pacát.

Felülemelkedvén a 2005-ös dátumhoz mérsékelten idomuló grafikán, a dicső elődök kezdéséhez kísértetiesen hasonlító prológusban találjuk magunkat: főhősünk, Carl „CJ” Johnson épp megérkezik a számunkra oly ismerős Liberty Cityből, mikor is rögtön felültetik a rend korrupt őrei, családja, bandája romokban, avagy a föld alatt hever. Így most is szinte a nulláról kell felépítenünk alvilági karrierünket, mely folyamat közben pár barátra, és szokás szerint irdatlan mennyiségű ellenségre teszünk szert. A különbség a sorozat előző részeihez képest az, hogy a San Andreasban a küldetések jelentékeny részét nem egyedül, hanem többedmagunkkal fogjuk végrehajtani.

Talán a The Sims és klónjainak áldásos hatása, talán a Rockstar berkeiben érezték úgy, hogy sürgősen kell egy jó PR értékkel bíró innováció a játékba, mindenesetre tény, hogy a SA-ban debütál karakterünk teljes átszabhatóságának lehetősége. Mint minden földi halandónak, CJ-nek is szüksége van éltető táplálékra, gyúrnia kell, ha tiszteletet parancsoló muszklikat akar növeszteni, ha profivá akar válni valamely fegyver kezelésében, akkor sokat kell azt használnia, ha nagyobb tüdőkapacitás akar, többet kell búvárkodni, és így tovább, szinte a végtelenségig. Mindez talán riasztónak hathat első hallásra, azonban a képzettségek folyamatosan nőnek, általában semmit nem kell tennünk érte, nem bonyolítja tovább a játékot – ez alól két opció, a gyúrás és a kinézetünk tuningolása a kivétel.

Fizikumunk növelése érdekében edzőtermekbe járhatunk, mely egyfajta – némileg idegesítő és dögunalmas – minijátékként is felfogható: alapállásban a space és a bal egérgomb egyidejű vad kattogtatásával érjük el, hogy CJ súlyzózzon. Bár csak a játék elején rabol el némileg jelentékenyebb időintervallumot életünkből az erősítés, javasolt egy könyv magunk elé tétele. Az öltözködés valamilyen szinten már az örökbecsű Vice Cityben is megjelent, azonban most már nemcsak alkalmanként ölthetünk új ruhát, hanem különböző stílusú és árkategóriájú üzletek közül választhatunk. Vizuális tuningra az öltözködésen kívül még a tetováló- és fodrászszalonokban nyílik lehetőségünk, melyek a ruhaboltokkal karöltve akár kései 2Pac, avagy színesbőrű Clone 47 hasonmást is faraghatunk CJ-ből, a kombinációs lehetőségek száma ha nem is végtelen, de több mint kielégítő.

Azonban nemcsak héroszunkat alakíthatjuk kedvünk szerint, hanem ezt a kezünk ügyébe kerülő járművekkel is eljátszhatjuk, hiszen szinte mindegyik autónak megvan a maga átalakítási lehetősége. Ezzel az egyetlen probléma az, hogy a járművek továbbra is a könnyen megszerezhető, és meglehetősen gyorsan amortizálódó szállítási eszközök funkcióját töltik be, továbbá a missziók jelentékeny részénél csak előre megszabott járművet használhatunk, így ezen opció sokkal inkább jópofa, mint használható.

A küldetések maradtak a megszokott „menj ide, szerezd meg, trancsírozd fel, védd meg” sémáknál, azonban a sorozat korábbi tagjaihoz hasonlóan oly’ nagy kreativitással lettek megalkotva, hogy szavunk sem lehet a változatosságot illetően. A játékelemek tekintetében nőtt a választék, sok küldetést kell repülővel végrehajtanunk, továbbá pár alkalommal találkozhatunk a játékosok körében igen vegyes érzelmekkel fogadott „zenés-táncos est”-nek aposztrofálható, általában hároméves kortól javasolt programokban feltűnő ügyességi feladatokkal is. A nehézségi szint nem lineárisan növekszik, még a játék vége fele is találkozhatunk könnyebb küldetésekkel, bár a GTA hagyományoknak megfelelően számos izzasztó misszióval is találkozhatunk. Ez utóbbiak hatásaként alighanem igencsak megugranak a billentyűzet- és egéreladások, hiszen egy tizedik alkalommal elszúrt misszió után mi más van kéznél, amin kitöltheti dühét az egyszeri játékos...

A dühkitöréseket azonban főként a számos programhiba generálja, melyek idáig nem jellemezték a GTA sorozatot, azonban most elemi erővel debütálnak a San Andreasban. A játék kifejezetten allergiás a mára már alsókategória alja alá süllyedt kártyákra (Radeon 9200, GeForce FX 5200), de voltaképpen bármilyen grafikuskártyán könnyedén bemondja az unalmast. Bár ritkán, de még az is előfordul, hogy maguk a küldetések bugosak, ami tovább csökkenti a játékosok klaviatúráinak élettartalmát.

Az audio rész igazán hagyományőrzőnek tekinthető: kivetnivalót nem lehet találni benne. A Rockstar most is kilóra megvette a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének zenei termését, s ez esetben a játék egészéhez remekül passzoló rap/hip-hop került előtérbe. Meglehet sokan – köztük én is – vadul hányják magukra a keresztet, miközben gyorsan hátrálnak, ha e műfaj nagyobbik részére gondolnak, azonban – főként Los Santosban – tökéletesen illeszkedik az atmoszférához Dr. Dre, 2Pac, Ice Cube avagy a Cypress Hill által generált zenebona, míg például „vidéken” az ember rá-ráhangolódik a K Rose country adóra. A szinkronhangok ezúttal is rengeteg sztárt rejtenek: Ice T, Samuel L. Jackson, Peter Fonda, James Woods, hogy csak párat említsek.

A hatalmas várakozás dacára pár óra játék után sokan kissé csalódottak voltak/lesznek a San Andreasban, hiszen első, sőt, második látásra is nélkülözi a komolyabb innovációkat, ráadásul az eddig példásan stabil motor most némileg gyengélkedik. Azonban nem szabad az első élmények alapján megítélni a San Andreast, hiszen az idő előrehaladtával egyre érdekesebbé és fordulatosabbá válik a történet, a lehetőségek kibővülnek és rájövünk: hibái ellenére az egyik legkiemelkedőbb GTA epizóddal van dolgunk.